Azt terveztük, hogy szeptembertől ráállunk a babaprojektre. Akkorra kiürül a gyógyszer, amit az első - adjuramisten, hogy egyben az utolsó is - trombózisom miatt szedettek velem vérhigító gyanánt. A trombózisveszély, mint kiderült azóta, genetikailag fennáll. A gyerek - egyelőre - nem. Bele se fogtunk. Embör ugyanis egy szép (?) napon azzal állított be, hogy akkor ő szerencsét próbál Kambodzsában. Hivatásilag. Említette már korábban is, hogy ő szívesen, de hát azóta vagyok én. Mostmeg csak nézett rám azokkal a barna szemeivel és várta, hogy áldásomat adjam. Ezegyszer olyat várt, amit nem adhattam. Másfél éve voltunk együtt. Eljegyzés. Ahogy Vica mondta, lefoglalózott, és most megy. Oké, én értem. Sok mindent értek. Hogy szakmailag, meg hogy előmenetel, meg hogy inkább most, mint egy gyerek mellől. Meg hogy anyagilag is előbbre leszünk. Hiába mondom, hogy nem éri meg azt a pénzt, hogy nélküle, még ha csak fél évre is. Ő dönt. Neki kell megtennie, én nem vállalom a felelősséget. Ez az ő élete. (Meg az enyém is, de hát akkor is.)

Azt is értem, hogy kihívás. Mármint neki, aki tavaly télen ágyékig érő hóban menetelt a Bakonyban, és azt mondja, jó erőpróba. Én határozottan annyit mondanék: nincsazazisten, hogy sz@.rá fagyjak. De ő más. Ő férfi. Miért ez jut eszembe?:

"Hogy bebizonyítsa szerelmét, megmászta érte a legmagasabb hegyet, átúszta a legmélyebb tengert és átkelt a legnagyobb sivatagon, ám a nő mégis elhagyta őt, mert sohasem volt otthon."
 

Jó, eszem ágában sincs elhagyni. És neki? Mert mi lesz utána? Valószínűleg nem egy szőrösmellű helyi luvnya, de mi van, ha megváltozik. Mi van, ha nem ő jön haza, hanem valaki más, aki már nem balatonparti telket akar gerendaházzal és kisvizslával. És már nem gyereket. És már nem tőlem...

Mondtam, hogy a döntést neki kell meghoznia. Bárhogy is dönt, elfogadom. Mi mást tehetnék?! Ha megpróbálnám visszatartani, akkor az lenne hánytorgatási alap egy egész életen át. Határozott: megy. Én meg - próbálom pozitívan felfogni. Mert még itt van. Hétvégeken. Mert hét közben már felkészítőn. Jó szó. A csajoknak, családoknak, kisgyerekeknek is az. Felkészítő, milyen lesz, amikor Ő, a Kedves, az Apu (és még kinek mi) odakint lesz.

És ez is egy ok, amiért itt vagyok. Hogy amíg ő ott, én is legyek. Valahol...