Februárban bekerültem a Péterfybe egy laza kis trombózissal. Hogy ezt hogy szedtem össze így friss harmincasként, az anno, a történések elején maximális döbbenettel töltött el, azóta aztán kiderült egy s más a genetikai örökségemről.

De kezdem az elején. Először is úgy volt, hogy februárban részt veszek életem első síelésén párommal, akinek családi és baráti hagyományai között előkelő helyet foglal el e nemes sportág, ami neki kikapcsolódás, nekem meg maga a borzalom, lévén hogy utálom a telet és a hideget. Persze az ő kedvéért még ezt is hajlandó lettem volna kipróbálni. Így aztán beszereztünk apránként egy csomó szükséges felszerelést, dzsekit, thermo pulcsit, csizmát az outletből, egyebeket Medvém bratyójáéktól. Aztán már az utolsó, síelés előtti heteket töltöttem a melóban, amikor elkezdett fájni a vádlim. Fájt egy ponton, ami kisugárzott egy szélesebb körbe, bicegősre vettem a figurát, és az embör esténként masszírozta, krémezte a lábamat. De nem múlt, bármit is kezdtem vele. Hétvégére már ráállni se bírtam. Hétfőn aztán telefon a melóba, hogy nem megyek be, majd másik telefon az üzemorvosomnak, aki mindent elintéz. Most például egy doppler ultrahangra küldött, ami aztán kimondta az ítéletet: mélyvénás trombózis. Telefonon tudattam a diagnózist az üzemdokival, aki erre belesikított a mobilomba, hogy irány a kórház. Na akkor megrettentem. Kórházba? Én? Otthon se bírok normálisan aludni, idegen helyen meg pláne... És akkor még a tusolásról, egyéb szükségletekről ne is beszéljek. Könyörgőre fogtam a dolgot, hogy bármit megteszek, fekszem mozdulatlanul, polcolom a lábam, leszokom a dokányzásról, csak kórházba ne. Erre a doki megfenyegetett tüdőembóliával és agyi vérröggel meg mindenféle egyéb horrorral, majd közölte, hogy ha nem jelentkezem két órán belül a kórházban, mentővel vitet be.

Medvém tehát hazafuvarozott, összepakoltam, aztán irány a Péterfy Sándor utca. Ott először ácsorogtunk egy darabig a folyosón, mire valahonnan előkerült egy fiatal, dokinak kinéző egyén, és bizalmatlanul tudakolta, hogy mit akarunk mi ott, fitten és fiatalon, ahol mások vegetálni szoktak. Orra alá dugtam a doppler fotót meg az ambuláns diagnózisomat. Na erre lett nagy kapkodás, hogy hülye vagyok én? Mit ácsorgok ott, üljek már le de izibe, és különben is, nővérke, hol egy szabad ágy? A gasztroenterológián lett.

Aki ezt nem ismerné, annak csendesen megsúgom, hogy ide zsuppolják a gyomor- és bélrendszeri, meg emésztési zűrökkel nyűglődőket. Szép rusnya, négyágyas  kórterem volt, ahova ötödikként, utólag lett betolva egy ágy, méghozzá úgy, hogy a másik négy ágy lábánál, keresztben állították fel. Na ezt kaptam én, lévén, hogy a négy ágy mindegyikén gubbasztott már egy-egy idősebb hölgy. Persze mivel frissen jöttem, és úgyis pont a lábuknál kaptam helyet, hát mind engem bámultak, mint valami egészségügyi multiplex cinema plázában.

Behurcolkodtam Medvém segítségével, miközben a fiatal doki az ajtóban tobzódott, hogy feküggyekmánle-derögtön. Csak akkor húzódott odébb a keretből diszkréten, mikor kapcsolt, hogy öltöznék épp átfele. Hát így költöztem be pár nappal a sítúra előtt a kórházba.

Mikor az öltözéssel, elhelyezkedéssel megvoltam, még szorongattuk egymás kezét egy darabig Medvémmel, aztán ő is elpályázott, mert azt semmiképp se lehetett, hogy benn aludjon velem. Na de nem sokáig maradtam magamban - hiába igyekeztem elmélyülten tanulmányozni a csempét, a szobalakó mámik nem hagytak magamra. Nemsokára oda is "perdült" mellém az egyik, szolidan rotyogva. Megállt az ágyam mellett érdeklődni, én meg lassan ráeszméltem a rotyogás (szagos) forrására is. Anyám, hát hogy kérsz meg egy kórház gasztrós osztályán egy öreganyót, hogy ne f..ngjon az ágyad mellett...?..

Szerencsére jött az ápolónő a szurival, amiben nekem vérhigító volt.

Estére aztán jött az igazi tortúra, négyből három horkolt, a negyedik, akit elvileg másnap reggel hazaengednek, pakolászott. Zörgő zacskókat zizegtetett, nyekergő nylonokat nyúzott, csoszogott és sóhajtozott, hogy mikor lesz már reggel. Kétszer próbáltam neki szólni, hogy cssss, de tök süket volt - a mázlista. Én meg egyre idegesebb lettem, és még csak rá se gyújthattam.

Másnap reggel aztán, ahogy az első kinti hangok beszűrődtek, kiosontam a folyosóra a kávéautomatához, és közben kiskubiztam, hogy a folyosó végén kijárat van a tetőre, amit a bagósok igénybe is vesznek. Csatlakoztam.

Később következett az orvosi vizit, nagy, tudományos képpel beállított néhány fehér köpenyes tag, de a tegnapi fiatal doki nem volt közöttük. A főtudományos, aki az osztályvezető fődoki volt, bennfentes képpel végigjárta a négy idős gráciát, morcos képpel eldiskurált velük az állapotukról, kérdéseket tett fel az eltelt éjszakával és a székletükkel kapcsolatban. A pakolósról okosan megállapította, hogy a néni ma hazamehet. Kifelé menet furcsa tekintetet vetett rám, és szó nélkül ott hagyott. Mikor magunkra maradtunk, a négy néne csodálkozva esett nekem, hogy most akkor nekem mi bajom van (ha a dokik így hanyagolnak). Mondtam, hogy trombózis, mire az egyik, addig hanyatt leledző mámmá csodálkozva tornászta magát ülő helyzetbe, és versengésbe kezdett, hogy valószínűleg neki is, de neki van ám mellé még más is, mert az ő lába vörös meg viszket és majd belehalt egész éjjel, nem bírt aludni (gondolom, álmatlanságában horkolt), és hogy nekem is annyira fáj-e. Megnyugtattam, hogy én tulajdonképpen jól vagyok, mire elégedetten visszadőlt és tovább sóhajtozott.

Nemsokára aztán előkerült a fiatal doki is, aki meg tőlem érdeklődött, hogy milyen volt az éjszaka, és hogy hoztak-e nekem ágytálat... Hogy miiiit?? Erre közölte, hogy fel se kelhetnék, mert aztán a vérrög, ami elindul, meg a tüdőembólia. Megnyugtattam, hogy már túl vagyok a mosdós jeleneten, és  - ha egyetért a diagnózisommal - túléltem. De mintha nem lett vona őszinte az öröm az arcán.

Aztán jött Medvém, és anyu, és a kolléganőm is belátogatott, eljött unokatesóm is, szóval a következő napok elteltek vahalogy - és még az esték is, mert Medve hozott nekem füldugót. Csak aztán Medvém elment síelni. Vagyis elhajtottam. Végül is vigyáznak rám, ő meg erre készült egy éve, és attól nekem nem lesz jobb, ha neki rossz, tehát ne mondja le, menjen csak síelni, és mire hazajön, én már otthon várom.

Végül a mámmákkal is összehaverkodtam apránként. Fura, hogy ezek a kórházi élmények milyen kis morbid csapatokat kovácsolnak a bent fekvőkből. Mi is kielemeztük apróra, ki hogy került be, és magasan a Gizi néni sztorija vitte a pálmát.

Gizi néni már felülről ütötte a nyolcvanat, és némi cukorbajon kívül köszönte, egész jól megvolt. Hogy akkor minek is került be? Hát az úgy volt... hogy Gizi néni világ életében pörgött, nevelte a fiát, aztán adjusztálta az unokákat, meg dolgozott a bőrdíszműben és közben mindig tiptop volt a lakás, és mindig volt főtt étel. Egyedül lakott, de a fia majd' minden nap átszaladt. Egyik nap aztán Gizi néni lement vásárolni, és mire hazacígölte a cekkereket, hát elfáradt. Front is lehetett vagy mi, lényeg, hogy kitalálta, megenged magának egy kis szusszanást, mielőtt kipakolja a szatyrokat. Ledőlt tehát egy kissé, és eközben érkezett a fia, akit a következő jelenet fogadott: szatyrok az előszobában, el nem mosogatott bögre a konyhapulton, anyja az ágyban. Erre azonnal hívta a mentőket. Hát tessék, hölgyeim, így merjen valamelyikőtök pihenni egy percre :-)

Eltelt aztán valahogy a hét, több is pár nappal, végül hazaengedtek. A diganózis is megszületett őszre, a sok vérvételből kiderítették, hogy genetikai trombózis hajlamom van, amit abból (kéne) tudni, hogy a protein-c értéke alacsony a véremben. Megjegyzem, ezt egyetlen alap vérvizsgálat sem mutatja ki, ahhoz kell egy trombózis, hogy ilyen tesztet is elvégezzenek. Úgy tűnik, a fogamzásgátló váltotta ki az aktuális problémát, de a hajlam már ott volt, csak eddig csendesen megbújt. Véralvadás-gátlót már nem szedek, antibébit se, soha többé. És nem vagyok hajlandó betegségtudattal élni. Majd ha babát várok, vigyáznom kell, meg a terhesség alatt kell majd vérhigító, de amúgy az egészet besöpörtem a szőnyeg alá. Nincs rá orvosság. Én ezzel - és még sok más egyéb :-)  - defekttel születtem. És ha belegondolok, még a kórházból is "jól jöttem ki". :-)

Szerző: Mary_N  2009.12.26. 14:55 18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maryn.blog.hu/api/trackback/id/tr561624167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.12.27. 11:34:54

ezé' nem irigyellek. síelni pedig én sem tudok, bár egyszer már majdnem elmentem kipróbálni ;-D

Mary_N 2009.12.27. 12:14:27

@úriparaszt: én is csak majdnem, idén már próbálkozni se mertem, hátha megint beüt valami... :-D

sing-lee 2009.12.27. 13:10:50

Én gondoltam hogy lökött vagy, de most már tudom :) Gizi néni meg...csúcs lehetett!

vagyok, aki vagyok... 2009.12.27. 18:37:56

a síelés jóóóó!

betegségtudatod meg ne legyen, viszont hülye se legyél, tudd, hogy mire kell figyelned. de nem féltelek :)

az egészségügy pedig.... ha belegondol, az ember, hogy ennyi erővel tényleg bajod eshetett volna, aztán meg csak mutogatnának körbe, hogy ki a hibás... tudomásul kell vennünk, hogy magunkra kell vigyáznunk és jól jön ehhez egy Medve is :)

érzelmikáosz · http://erzelmikaosz.blog.hu/ 2009.12.29. 10:43:22

Csúcs vagy, csajszi! Imádlak olvasni! :D
Olyan jókat kuncogtam, hogy csak na... :P

díva naíva 2009.12.29. 15:28:01

a sztorit már ismertetted, de jó téged többször is hallani :) pusssssz

díva naíva 2010.01.05. 20:45:57

Medve még otthon vagy merre jársz?

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.01.07. 17:32:48

Az ilyen kórházi sztorik általában jók suoktak lenni, mert hogy-hogynem mindig elmebajosok veszik körbe az embert, hihih... :DDDDD
Vigyázz magadra azért!!!!

díva naíva 2010.01.08. 11:11:32

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

Mary_N-nek sajnos átmenetileg nincs netje, gondol ránk, nem bírtam, ráírtam, az Ő telefonszáma megvan :))

Úgyhogy, ha az égiek úgy akarják, akkor előbb, ha nem, akkor január közepén újra jön :))

aJeti 2010.01.08. 11:13:02

én is ezért álltam le az antibébiről. meg a korom ugye, apróbetűs rész, ugye. ha már a dohányzásról nem tudtam...
jól állsz hozzá szerintem. üdv.

vagyok, aki vagyok... 2010.01.08. 11:24:26

@díva naíva: köszönjük! már én sem tudtam, mire gondoljak.

Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.01.12. 11:45:45

@Vagyok, aki vagyok...: már én is kerestem, hogy hol lehet, mert nagyon eltűnt. Várunk vissza Mary_N!

sing-lee 2010.01.14. 00:51:55

@díva naíva: más azt hittem visszament élményeket gyűjteni a péterfibe...vagy hogy a medve vitte őt is kambodzsába :)

díva naíva 2010.01.14. 21:23:03

@szingliman: nem, nem, de hamarosan visszatér :)

Mary_N 2010.02.12. 17:53:51

Hahó, visszatértem :) Kösz mindenkinek, aki kitartott (én már nehezen). Medve jövő héten megy, akkortól már rendszeresen leszek. (De addig még ellátom fél évi pusziadaggal, úgyhogy most megyek is a dolgomra :))

díva naíva 2010.02.13. 01:08:34

@Mary_N: örülök, hogy viszontlátlak, alig várom a csajos bulinkat, nagyon hiányoztál... Medvézz, amíg lehet, aztán várlak :))

aJeti 2010.02.14. 09:00:02

@Mary_N: na, csakhogy, csakhogy.
süti beállítások módosítása