Jó ideje tervezgettük Medvémmel, hogy kilátogatunk Bécsbe. Szép is ilyenkor, sajtot is kell szerezni, no meg van mit mutogatnom. Laktam kint egy darabig, és neki is szerettem volna megmutatni, milyen helyeken jártam én anno.

Szépen ki is ókumláltuk, hogy akkor decemberben megyünk, de mire elhatároztuk magunkat, elment a kedvem az egésztől a nagy hajtás miatt (örültem volna, ha inkább otthon szuszoghatok hétvégén). De végül Medvém nem hagyta, hogy punnyadjak - szerencsére. Szóval az egyik szombaton nyakunkba szedtük a lábunkat, vagyis becókmókoltunk az autóba, és irány a sógorékhoz.

A kocsit letettük az egyik U4 megállónál, napijegyet vettünk, és irány a belváros. Ott már aztán elememben voltam. Imádom a Karlsplatz környékét, régen folyton ott találkoztunk a kinti magyarokkal a Rosenbergerben. Most is ott ebédeltünk, aztán csak csámborogtunk az adventi áradatban.

Fura, itthon gyűlölöm a tömeget, tíz perc után hisztis leszek, ha nem bírok haladni és mindenkit kerülgetni kell. Ott ez is a hangulat része volt, na meg a glühwein, ami kellemesen átmelegített. Vettünk aztán sajtokat (jó büdi, isteni Bergkäsét meg Rachlettet). Beszereztünk egy-egy parfümöt, egy plüssmedvét (hogy gyarapodjon a család), akit elneveztünk Günthernek :-) Szóval már nagy boldog családként metróztunk át a Rathausplatzra, ahol viszont mozdulni sem lehetett. De a helyi tanácsháza látványa minden tömegnyomorért kárpótol. Na és persze ott is meg kellett kóstolni a puncsot ;-)

Hat körül azért visszaindultunk, Sopronban volt foglalt szállásunk éjszakára. Először ugyan megijedtem, amikor a Lövérekben, az erdőben bolyongva közölte a gps, hogy még 1400 méter (a tök sötét, úttalan utakon, rejtelmes és sejtelmes öreg fák között, ahol már éppen vártam, mikor ütjük el a japán nő szellemét - ahogy az egyik thrillerben nemrég láttam). Aztán amikor elértük a Moha panziót, megnyugodtam. Ha valaki szereti az egyszerű, hangulatos szállásokat és az erdőt, ami ott nyúlik el a teraszod alatt, igazán ajánlom. Nem nagyvilági, de kellemes, ja és isteni a malacsültjük lilakáposztával és hagymás tört krumplival. (Öhhmmm... meg az eperpálesz is tuti.)

Másnap még tekeregtünk a határ onnansó felén - inkább csak a vizuális élmény kedvéért, ugyanis a sógoréknál vasárnap minden zárva, akkor is ha adventi. Hazafelé aztán már szállt a hó bőven, és hogy itthon is el legyünk kényeztetve, láttunk egy nagy csapat őzikét.

Hát kérem, ilyen a bécsi advent, aki nem hiszi, járjon utána - jövőre :-)