Úgy kezdődött, hogy születésnapom volt. Tegnap. Amit persze ebben a korban már nem tanácsos nyilvántartani, amint az majd az alábbiakból is kitűnik - feltehetően.

Nem is számítottam különösebben semmire, hisz az Embör mostanság hétközben felkészítőn, tehát ha itthon van - végre, és mint tegnap is -, ő a fontos. Na meg azért sem, mert előre kaptam az ajándékokat. Két könyvet meg másfél orchideát. (A maradék, és igencsak szükséges fél tőlem származott.) Tehát semmi masnis ajándékdoboz, semmi gyertya, amit el kellene fújni. Bááár... Az Embör azért rebesgetett valamiféle pezsgőt. Gondoltam, majd este. Mer' mink a "Nyócban" azért mégse azzal szokjuk indítani a reggelt.

Tehát először is oszolj! Az Embör lambériázni anyujához, én meg fodrászhoz. Merthát mégiscsak a szülinapom... Vagyis mégiscsak számontartom. Aztán úgy látszik, mások is, mert fodrásszal épp végezvén megcsörrent a telefon, és beköszönt Hosszúnyak. Aki az ittlétemben - mondhatni - a főludas. Övé minden felelősség. :) Tevőlegesen csak annyi történt a részéről, hogy átküldött egy linket. Na, mondok, majd holnap megnézem, most van ezer dolog. És szaladtam is tovább: fogorvoshoz... Ebből is láthatni, hogy nem minden születésnap fenékig tejfel. De ha már szabadságon is vagyok a héten, hát jobb túlesni rajta.

Azután söprés egy házzal odébb, jóanyámhoz. Leboltoltuk amit kellett, és kellőképpen rácsodálkozott a frizurámra, mondván, hogy egész kislányos lettem. Jóanyámnál sosem tudni, mi az, ami dícséret, és mi nem. A korábbi statisztikai adatokat alapul véve nem bizakodtam, de végülis mégiscsak szülinap, tehát pozitív gondolkodás, hát bóknak fogtam fel.

Végül aztán némi bevásárlás, majd a dugón át haza. Végül... mondom én, de ez így, ebben a formában nem egészen... Sőt egyáltalán nem igaz.

Embör még a masszőrnél, hát gyorsan megpakolom a mosógépet, elhelyezek néhány gyertyát, van köztük illatos is. Ha hazaér, biztos ott lesz a háta mögött az a pezsgő.

Hazaért. Fáradt és egészen Medve, ami éppoly tulajdonsága, mint nekem a nyusziság. Pezsgő nem volt mögötte. Sebaj, biztos eldugta a meglepi kedvéért. Viszont éhes, így első a melegszendvics. Készítem, beszélgetünk, a mosógép leáll. Na, mondom, meglátogatom a Hajdút. Teregetési céllal, addig ő ügyeljen a szendvicsekre a sütőben, seperc és jövök.

De előbb mentem. A Hajdú irányába. Úgy félútig. Ott fogadott... Na? Na mi? A pezsgő?? Neeem! Az árvíz. A cunami. A varászszőnyeg. Tudod, az a vízen lebegő fajta.

Atyaúristen! A Hajdú kiöntött! Én meg ilyenkor szentségelek. A saját születésnapomon... Hát épp ez az! Volt már ugyan neki - a Hajdúnak - korábban is ilyen húzása, még 2005-ben vagy kétszer, de hát azóta ő is komolyodott, érett (végül is kb  annyi idős, mint én). Gondoltam, már lenyugodott, és bíztam benne. Na, többé már nem! Most, ahogy így belegondolok, talán csak neki is tegnap volt a születésnapja. És ő se kapott pezsgőt. De még orchideát se előzetesen. Talán ez volt a baj, minden keserűsége forrása, hát elúsztatott.

A program tehát gyertyafényes felmosás. (Illatos gyertya is van!) És a Medvém segít, hát mégse illik, hogy a saját születésnapomon egyedül szárogassam a fürdőszobát. Meg a gardrobot. Meg az előszobát.

És hogy jön ide a nyusziblog? Egyszerűen. Reggel már nem nagyon merek semmibe se belefogni. Hátha kiönt. Hátha szélvihar és tornádó. Ránézek inkább csendben a mélekre, arra is, amit Hosszúnyak küldött, és ami egy blogra mutat. Az jut szembe, ebből olyan nagy baj nem lehet. Bár... Ha a fentieket előjelnek tekintem, talán ennek is beláthatatlan következményei lesznek, mint a számontartott születésnapnak.

Szerző: Mary_N  2009.10.23. 12:54 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maryn.blog.hu/api/trackback/id/tr251469595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

domdodom69 (törölt) 2009.10.24. 13:43:46

csak nem??

isten hozott, isten éltessen!!

ez a gyertyafényes felmosás?!?! van egy olvasód! :)

sing-lee 2009.10.25. 14:28:16

Boldog szülinapot a kilencből :)

Mary_N 2009.10.25. 15:30:11

@szingliman: Nagyon köszönöm, Szomszéd :)

aJeti 2009.10.25. 16:23:05

váó, alakul a mezőny. én is a szülimen kezdtem

alakfa · http://megduglak.blog.hu/ 2009.10.26. 07:40:43

Boldog szülit így utólag. Én is itt leszek ám:-)))))) Itt leszünk veled mindannyian, mert mi már csak ilyenek vagyunk:-))))) Tudjuk milyen egyedül ezért nem is nagyon hagyjuk egymást, mármint egyedül.....

Ádám72 (törölt) · http://juditesadam.blog.hu/ 2009.10.26. 14:02:24

@Mary_N: Isten éltessen!
@szingliman: Földiek lennénk? Kicsi a világ. :-)
@aJeti: Én meg a névnapomon :-)
Jó kis csapat :-)

Mary_N 2009.10.26. 17:38:02

@Ádám72: lassacskán megvagyunk egy pókerpartihoz :-) ha még ovább gyűlik a létszám, alakíthatunk saját focicsapatot :-)

Mary_N 2009.10.26. 17:50:40

@alakfa: Köszönöm a köszöntést Neked is. A blogod némi pislogásra késztetett, úgy voltam vele, mint egy pornófilmmel. Néhol nem az én világom, de azért izgalmas ;-) Szóval belesek időnként, az tuti! :-)
süti beállítások módosítása